Hobbikert

---

Vízmű út, Trabant kombi

Megvan a teljes útvonal a fejemben.

Hátul ülünk a Trabant kombi kemény hátsó ülésén, dőlünk jobbra-balra minden kanyarnál, biztonsági övekről még hírből se hallottak ezek az autók 1993-ban.
ARG-031
Hat évet kellett várniuk így is a vételre, miután megigényelték.

Vízmű út.
Nemrég lett lebetonozva, még frissen él a fejemben ahogy a Tátra dömperek között megyünk ki biciklivel, akkor még a hátsó gyerekülésben mozizok, fater meg megáll beszélgetni a munkásokkal. Az egész út még nagyon fel van túrva, egyszer beborulunk még az árokba is.

Azóta persze eltelt egy-két nyár, balra a Domb, Kecsósziti mesterséges kis hegye, amit ugyanazokkal a Tátra dömperekkel ástak ki, ötévesen meg ezt moziztam a régi lakásunk ablakából, ahogy hordják a végtelen sok földet, ki a mostani tó mesterséges medréből, fel fel az égig.

A Vízmű út végén két irányba is mehetünk: egyenesen, rögtön földútra térve, a kacskaringós kis poros dűlőutakon cikk-cakkozva be majd jobbra, vagy pedig Hetény irányába kanyarodva, és Olajosék előtt?után? lekanyarodva a nagyon hosszú egyenes másik földútra.
Mindkettőt szeretem. Az előbbin inkább visszajönni, a hosszú nyári napok forró estéin, elfáradva a sok gyümölcs szedegetésétől az egész nap után; utóbbin inkább kimenni, mert akkor fater néha megengedi hogy "vezessem" a trabit. Az ölébe ültet, úgy épp hogy felérem és irányíthatom a kormányt, ő meg nyomja a gázt meg a féket, az irtózatos kátyúkat jobbról-balról kerülgetjük, fejből tudom már mindet, poroszkálhatunk vagy tízzel.

A kert

Megvan a teljes kert is a fejemben.
A földútról egy homokpadra kell előbb a trabival felparkolni, olyan meredek, és a kis papírdoboznak annyira gyenge a motorja, hogy két méterről nekifutásból kell ezt megtenni. Néha elakadunk, akkor visszagurulás, újrapróba.

Van egy duplaszárnyas nagykapu, szürkés repedezett fából, rozsdásodó vasráccsal rajta, meg a sima főbejárat, talán valami lakattal. Oldalt, a két szomszéd felől (Sanyi? balról, művelt; ... jobbról, puszta) jelképes értékű facölöpök a határolók, mellette olajfűz sövény; az "utca" (földút) felől a klasszik rombusz drótkerítés, de igazából bármilyen kóbor eb átásna alatta, nem lenne nehéz bejutni. A földút kátyúit a kihuzigált gyommal borítjuk be, néhol téglatörmelékkel töltötték fel.

Belépve előttünk az 1500 négyzetméteres kert, 25m széles, 60m mélységű. Gyerekként ez a végtelen, a saját kis univerzumunk, amiben bőven el lehet veszni. Elég nagy, hogy a kiáltás már ne érjen el az elejéből a végébe, legfeljebb a felétől.

Az első negyedénél kis pihenő ház¹, balra a belépésnél nagy mogyoróbokrok, a házig dupla ezüstfenyő? Kis növények, Euonymus japonicus, japán kecskerágó. Az első harmadon, jobb szélen gyep, sokat kell locsolni hogy zöld maradjon, olyan homokhátságon terül el ez a kis megművelt ékszerdoboz, hogy 2-3 hét öntözés nélkül a dolgok fele kihalna. Örök harc, munka a homok vasfoga ellen. A gyep elején girbegurba fűzfa, ide mászunk fel R-vel néha. Mellette a kútakna, odalent dohos, nyirkos, kaszáspókos, a hosszú pirosas műanyag locsolócsöveket innen kell felhúzni, és kitekerni jó egyenesre, hogy ne törjenek meg. Ha megtörik, nem jön a víz, és sziszegő hangja van, futni kell, hogy kiegyenesítsem.

Imádok locsolni. A fák tövében locsolókráter kialakítva, nézem ahogy a víz utat tör és kíméletlenül feltölti, a hangyák menekülnek, én minden egyes fánál istent játszom. Kinek van szüksége képernyőkre és internetre, ha ilyen jó szórakozásom van hatévesen.

A bejáratnál a pihenő előtt vaskorlát, hullámpala. A bejáratnál embermagasan felfuttatva sárga virágú illatos lonc, áthatóan édeskés illata van, a nyári estéken vonzza a szendereket, mint a kis kolibrik, mindig várjuk őket.
A pihenő oldalában kis fa kalitka nyitható ablakkal, itt a biztosíték vagy villanykapcsoló. Odabent egy nagyon puritán emeletes ágy kb 4 négyzetméteren, arra épp jó, hogy gyerekek kora délután csendespihenőt tarthassanak, a kisebbek aludjanak, a nagyobb békésen olvashasson.

Vannak fehér foltok a mentális térképemen, ennyi év után. Nem rémlik, mi volt közvetlenül a pihenő után, talán 3-4 szép terebélyes kajszi fa, de arra emlékszem, a két fatuskót – egy kisebbet, lyukkal, és egy nagyobbat, szintén lyukkal – itt tartottuk, mikor A-val egymás után balgamód beledugtuk az ujjunkat, és megcsípett a belefészkelt kék fadongó. Később kisebb tónak való mélyedést alakítottunk ki, de a bélelésére szolgáló polyva lukas lehetett, a víz mind elszivárgott belőle - csak egy szegény belecsúszott sünt mentettünk ki az aljáról egyszer.

Baloldalt, a pihenő mögött az első és a második harmad között kajszi és őszibarack² fák sorakoztak gyepen. Ládaszám termett rajta a jó években a barack, egész nap szüreteltük, ettük. A magját nem, az keserű és cianidos. Kis gyekrekúszómedence volt a fák végében felállítva, ami egy hét alatt felmelegedett a forró napokon, és tele volt hátonúszó poloskákkal, amikre vigyázni kellett, mert csíptek. Mellette fehér festékkel lemázolt hinta, a talpa rögzítve, a bejárat és a hátsó vég két pihenője és a kút mellett az egyetlen építmény a homok és gyümölcsök között.

Jobboldalt, a gyep előtt, a bejárat felé két prominens tájelem: a gingko biloba fa és a sajátbejáratú sziklakertem. Ez utóbbi öntözéséért, gyomlálásáért én vagyok a felelős, fontos beosztás. A kis gingko fával pedig versenyt növünk: a dínók korából ragadt itt, pont olyan lassan növöget, mint én, évente 1-2 centit. Nem is emlékszem, én előztem őt, vagy ő engem.

A barackokkal átellenben, a hátra vezető út másik felén, jobboldalt a középső harmadban krumpli és szamócaföld, a legszélen pedig ribizlifák, amik leghátulra egres fákban folytatódnak.
A krumpli elég unalmas, de lehet szedegetni róla a csíkos krumplibogarakat, amik narancssárga levet eregettek és halottnak tettették magukat. Így sem úszták meg a kövekkel agyonzúzatást – sajnos a terraformálásban nincs kegyelem, ők az ellenséges fajok sorába tartoztak. Hatévesen nem volt szükség morálra.
A szamóca már izgalmasabb terep. fekete fólia alatt termett, marokszámra zabáltuk jó homokosan-földesen, fogunk alatt csikorogva az édes piros szemeket.
Ja, és bab is volt.

Hátsó harmad. A barackfák és a hinta után málna, szeder, és szedermálna bokrok határolják. A szedermálna, ami vékonyított hangon szólalt meg a 3-4 éves R-nek, hogy "NE SZEDJ LE!!". Évekkel később vallottuk vajon be, hogy mi voltunk?

A hátsó részen valamilyen fák, vagy ez az őszi? Diófa, ez rémlik. Sok királydinnye, baracsi bogáncs, óvatosan kell kihúzni, 25Ft-ot kaptunk darabjáért. Egy tuskó, amin imádtam fát vágni a kisbaltával, meg dobálni bele, hogy beleálljon. Senki se féltett még. A hátsó, ócska préslap szerszámos kamra mellett az árnyékban egy sóderrakás volt. Órákat el tudtam tölteni, érdekes kavicsokat kiásva, és kettéhasítva, a belső csillogó kvarc mintázatukban gyönyörködve.

A kis, szúrós egresfákat és hátul a többit is mind végig kellett locsolni. Órákat elvoltam ezzel, rángattam a slagot, teltek meg a fák körül kialakított kráterek a jéghideg kútvízzel.
David Attenborough sapka volt rajtunk, a napszúrás ellen.

A nyári estéket szerettem a legjobban, ahogy roskadásig megrakott ládákkal döcögünk hazafelé fáradtan a trabival.
Szedertől lila a szánk.

---