Ropa vieja

2018 ősze intenzív időszak volt, tíz repülőutam volt egy bő hónap alatt, ennek a felét a Kanári szigetek három tagja vitte el. Lanzarotéról indultam, innen repültem át kis charter-gépekkel Gran Canariára, majd Tenerifére, végül vissza Lanzarotére. Az egész körút végén történt, abban az elmeállapotban, amikor már mindenen túl voltam, és két hét ezernyi élménye és napi tizenx kilométerének elmondhatatlan hosszútávú fáradtsága ült a vállamon, és már csak a másnap hajnali hazautat vártam, hogy az utolsó estémen kiültem egy kis étterem teraszára az Esqueleto de Ballena apró öblének partján, amiről a fenti képet lőttem. Ennyi élmény után a hátizsákos utazó már egészen helyinek érzi magát, én is úgy le voltam már lazulva, hogy a párszavas spanyolommal mondtam a fekete szemű pincérnek, hogy egy ropa vieja-t kérek, ő meg csak pislogott rám, hogy miiiit?!, én meg őrá hogy mit mondtam rosszul. Kiderült, hogy semmit, csak a ropa vieja a helyiek rakott kajája, ami tipikusan szegények étele volt, elvileg onnan kapta a nevét, hogy minden maradékot beledobáltak ami otthon volt. Ropa vieja, “régi használt ruhák”, ezt jelenti szabad fordításban. A pincér aztán bevallotta, hogy nemrég kezdett itt dolgozni, és valójában vendégmunkás, a spanyolja nem rossz, de a helyi dolgokat még nem ismeri, így nem értette, milyen régi ruhákat kérek én vacsorára. Jót nevettünk a spanyolunkon és idegenségünkön, aztán kaptam egy pizzát, mert csak az volt. Hassan volt a neve, Hassan, Marokkóból.