Both Jean-Paul Sartre and Albert Camus provide vivid literary descriptions of what modern psychology calls aberrant salience---the experience where neutral objects or sensory inputs suddenly take on an overwhelming, intrusive, or "too real" significance.

In existentialist literature, this is often depicted as the moment the "veil" of habit drops, and the world appears in its raw, terrifying "thereness."

Jean-Paul Sartre: Az undor (Nausea)

Sartre's Nausea is perhaps the most precise literary depiction of salience overdrive. The protagonist, Antoine Roquentin, experiences a breakdown where objects lose their names and functions, becoming raw, pulsating "being."

The most famous scene occurs in a public garden while he looks at a chestnut tree root.

Hungarian

"Szavak tűntek el, s velük együtt a dolgok jelentése, használati módja, az a gyenge útmutató, melyet az emberek rajzoltak a dolgok felületére... Ott ültem, kissé görnyedten, lógó fejjel, szemben azzal a fekete, csomós tömeggel, mely teljesen nyers volt és ijesztő. [...] A gyökér, a sétatér rácsa, a pad, a ritkás fű, mindez elpárolgott; a dolgok sokfélesége, egyedisége csak látszat volt, máz. Ez a máz megolvadt, s csak ijesztő, ragacsos, rendezetlen masszák maradtak -- meztelenül, félelmetes és obszcén meztelenséggel."

English

"Words had vanished at the same time as the meaning of things, the way they are used, the feeble points of reference which men have traced on their surface... I was sitting, stooping a little, head bowed, alone in front of that black, knotty mass, entirely raw, which frightened me. [...] The root, the park gates, the bench, the sparse grass, all that had vanished; the diversity of things, their individuality, were only an appearance, a veneer. This veneer had melted, leaving soft, monstrous masses, all in disorder---naked, in a frightful, obscene nakedness."

Albert Camus: Közöny / Az idegen (The Stranger)

In Camus' work, aberrant salience often manifests through sensory overload, particularly the sun and light. In the climactic scene on the beach, the environment stops being a backdrop and becomes an aggressive, vibrating force that "forces" Meursault to act.

Hungarian

"A nap ugyanúgy tűzött, mint anyám temetésének napján, s mint akkor, most is főként a homlokom fájt, minden erem lüktetett a bőröm alatt. [...] Ez a lángoló fény elviselhetetlenné vált, ezért mozdultam előre. Tudtam, hogy dőreség, hogy egyetlen lépéssel nem szabadulok meg a naptól. Mégis megtettem azt az egy lépést."

English

"The sun was the same as it had been the day I'd buried Maman, and as then, my forehead especially was throbbing, all the veins pulsing together under the skin. [...] **It was this burning, which I couldn't stand anymore, that made me move forward. I knew that it was

Sartre és Camus műveiben az aberrant salience (eltérő vagy túlzott jelentőségadás) élménye gyakran az abszurd vagy a léti undor alapjaként jelenik meg. Ekkor a tárgyak elveszítik hétköznapi funkciójukat, és nyers, tolakodó valóságukkal "rárontanak" a megfigyelőre.

Íme néhány további részlet magyarul:

Jean-Paul Sartre: Az undor (Nausea)

Sartre-nál az élmény lényege, hogy a tárgyak "túl sokká" válnak. Nem elvont fogalmak többé, hanem húsba vágó, zavaró jelenlétek.

A villamosülés leírása

Roquentin a villamoson ülve döbben rá, hogy a tárgyak nevei (mint például az "ülés") csak üres címkék, amik már nem képesek eltakarni a dolgok ijesztő valóságát.

"Nézem a padot, s nem merem levenni róla a szemem. [...] Ez a dolog, melyen ülök, melyre a kezemet tettem, padnak neveztetik. Azért készítették, hogy rá lehessen ülni. [...] De a szó a számban marad: rátapad a dolgokra, s mégsem fedi le őket. [...] Ez itt egy gyűrött massza -- lehetne akár egy döglött szamár is --, melyet a szél rángat, s mely itt puffadt fel, ebben a kocsiban."

A kavics élménye

Az egész regény azzal kezdődik, hogy egy egyszerű kavics érintése vált ki a főhősből egy megmagyarázhatatlan, fizikai rosszullétet -- ez a klasszikus példája annak, amikor egy jelentéktelen inger (salience) elviselhetetlenné válik.

"Valami történt velem, már nem is kételkedhetem benne. Úgy jött, mint egy betegség. [...] Ott volt a kezemben, egy kavics, egy közönséges kavics. És hirtelen... undort éreztem. Nem a kavics volt undorító, hanem én magam, ahogy fogtam. Az ember kezeiben van valami furcsa, mintha élnének, mintha tőlem független lények lennének."

Albert Camus: Közöny (L'Étranger)

Camus-nél a "salience overdrive" leggyakrabban a természeti erők, főként a napfény és a hőség képében jelentkezik, ami Meursault számára szinte hallucinogén, agresszív erővé válik.

A kés villanása a tengerparton

A gyilkosság pillanatában a fény és a tárgyak élessége megszűnik külső körülménynek lenni; minden inger közvetlenül az idegrendszerbe hatol.

"A fény rávetődött az acélra, s olyan volt, mint egy hosszú, csillogó pengeszúrás, mely a homlokomba hatolt. Ugyanabban a pillanatban a szemöldökömről egyszerre szakadt le a szememre a felgyülemlett izzadság, s meleg, sűrű fátyollal vonta be. A szemem megvakult ettől a sós könny- és vérfüggönytől. Már nem éreztem mást, csak a nap cintányérjait a homlokomon..."

Albert Camus: Sziszüphosz mítosza (The Myth of Sisyphus)

Ebben az esszékötetben Camus elméleti síkon írja le azt a pillanatot, amikor a világ "kizökken", és az ember számára idegenné, "túlságosan jelenlevővé" válik.

A világ "sűrűsége"

"A díszletek összeomlanak. Felkelés, villamos, négy óra az irodában vagy a gyárban, étkezés, villamos, négy óra munka, vacsora, alvás... [...] De egy napon felmerül a »miért«, és minden ezzel a bágyadtsággal kezdődik, melyet csodálkozás színez. [...] A világ sűrűsége és idegensége: ez az abszurd."

Miért felelnek meg ezek az "aberrant salience" fogalmának?

Pszichológiai értelemben az aberrant salience során az agy dopaminrendszere túlválaszol: olyan ingereknek tulajdonít hatalmas jelentőséget, amelyek korábban háttérbe szorultak.

• Sartre-nál: Ez ontológiai szorongásként jelenik meg: a tárgy "léte" (existencia) annyira előtérbe kerül, hogy elnyomja annak értelmét (esszencia). A tárgy "túl közel" jön.

• Camus-nél: Ez szenzoros sokk: a környezet (nap, fény, zaj) annyira felerősödik, hogy az egyén elveszíti a kontrollt a cselekvései felett, és csak a felfokozott ingerre reagál.

Szeretné, ha keresnék hasonló leírásokat esetleg más egzisztencialista szerzőktől (például Kafkától), vagy maradjunk ennél a két szerzőnél?

"He who fights with monsters should look to it that he himself does not become a monster. And if you gaze long into an abyss, the abyss also gazes into you."